Hiteles lapszemle

Csak átmeneti megoldás a közüzemi díjemelés és a kilakoltatások morató
moratórium kilakoltatás
2010.06.09. -

A közüzemi díjakra tervezett moratórium jó lehetőséget ad a kormánynak arra, hogy megvizsgálja, a megszabott ár valóban a tényleges költséget tartalmazza-e - mondta az Inforádiónak a GKI ügyvezetője. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke viszont úgy véli: a kilakoltatásra és a közműdíjak emelésére vonatkozó moratórium önmagában nem old meg semmit.

Ebben a helyzetben nincs igazán jó lépés a kormány számára azon kívül, hogy az év végéig moratóriumot rendel el a közüzemi díjak emelésére - hangsúlyozta a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezetője. Hegedűs Miklós hozzátette: annál is inkább megtehetik ezt, mert a nyári időszakban a meghatározó jelentőségű földgáz-fogyasztás igen alacsony, tehát nem halmozódhat föl túl nagy veszteség.

Egyébként összesen évi 30-40 milliárdnyi költséget jelent az is, hogy az előző kabinet a korábbi törvényben rögzített gázártámogatás megszüntetésének dátumát március elsejéről július elsejére tette át - jegyezte meg az ügyvezető.

Az igazi gond ugyanakkor az, hogy az utóbbi másfél évben már nem lehetett követni, miért emelkednek a közüzemi díjak. Ezért itt az ideje annak, hogy az egész árrendszert és annak hátterét, a törvényekkel együtt újragondolják - szögezte le Hegedűs Miklós.

Az ügyvezető úgy véli, hogy a moratórium a végfelhasználói ár minden elemére vonatkozik majd.

Ellenőrizhetetlen kilakoltatások

Önmagában sem a kilakoltatásra, sem a közműdíjak emelésére vonatkozó moratróium nem old meg semmit - mondta az InfoRádiónak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke. Vecsei Miklós hozzátette: a mérőórák ugyanis ugyanúgy forognak tovább, és tovább halmozódnak az adósságok és a kamatok is. A tilalom legfeljebb időt ad a családoknak és a kormánynak is a gondolkodásra.

Nagyon keveset beszélünk arról, hogy miközben a válság idején aggódtunk a bankokért és a családokért, az egyik oldalon sikerült néhány százmilliós nyereséget elérni az év végére, a másik oldalon 175 ezerrel nőtt a BAR- listások száma - emlékeztetett az alelnök.

Szerinte az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett intézkedések csak akkor lesznek eredményesek, ha a kormány rábírja a bankokat a nagyobb felelősségvállalásra, a közműcégeket pedig kötelezi a kártyás mérőórák felszerelésére. Botrányos ugyanis, hogy a szolgáltatók csak 3-400 ezer forintos tartozás után kapcsolják ki az áramot, a kintlévőséget pedig lehetetlen behajtani - jelentette ki az alelnök.

Vécsey Miklós arra is felhívta a figyelmet, hogy a végrehajtói kamara tavaly kiadott számai nem a valós adatokat mutatják a kilakoltatásoknál. Ugyanis a jelzett kétezernek sokszorosa volt az olyan eset, ahol magáncégek különböző eszközökkel vették rá a családokat a vagyonvesztésre. Ezeknek a nem hivatalos kilakoltatásoknak a meggátolására nincsenek eszközeink - tette hozzá.

 

Az eredeti cikk megtalálható: itt

   
Kapcsolódó fogalmak

Kapcsolódó cikkek

Fogalomtár Hiteles lapszemle Hasznos linkek Archív Bejelentkezés
Ha már regisztrált, itt tud bejelentkezni!

Elfelejtettem a jelszavam

Ha még nem regisztrált a bejelentkezéshez itt regisztrálhat!

Regisztráció
Támogatóink
2010 © MMSZ Egyesület - Minden jog fenntartva!      Impresszum     Adatvédelem     Oldaltérkép     Kapcsolat/Elérhetőségek