Hiteles lapszemle

Nem szükséges a költségvetés pénzbeli szerepvállalása
deviza devizahitel Matolcsy forintra váltani állam
2010.05.20. - devizahitel

Matolcsy György kijelölt gazdasági miniszter nem látja szükségesnek a költségvetés pénzbeli szerepvállalását a bajba jutott devizahitelesek megsegítésében, mint mondta, lehet garanciával és lehet az állam hatókörébe tartozó intézmények szervezésével, koordinálásával ebben részt venni.

 

Matolcsy György, az m1 Az Este című műsorában szerdán megerősítette, hogy a bankoknak is szerepet kell ebben vállalniuk.

Elképzelésük kizárólag az adott ügyfél, az adós kérésére lehetne a devizahiteleket forintra váltani - mondta a kijelölt gazdasági miniszter, hozzátéve, hogy ezzel ugyan az adós kiszűrné az árfolyamkockázatot, de még mindig fennáll a lehetősége, hogy nem tudja fizetni a lakása utáni kamatot és törlesztést. Ebben az esetben, nemzetközi példákra alapozva, lehetővé kellene tenni, hogy a tulajdont bérleti jogra váltsák - mondta Matolcsy György.

Szavai szerint jelenleg mintegy 1,5 millió embernek, 900 ezer családnak van devizahitele, amelyek átlagosan 13 év múlva járnak le.

 

A cikk eredeti helye: itt

   
Kapcsolódó fogalmak

Kapcsolódó cikkek
Állami alap segít a devizahiteleseknek A biztonságra vágyó adósoknak lehet jó a Fidesz ötlete Orbán: Legalább 12 menetre kell készülni őszre elkészül a devizahiteleseket segítő csomag Meghalt a frankhiteles! Adósságot hagyott hátra, pedig volt biztosítás Százezer családot kellene megmenteni a kilakoltatástól Frankhitel könny(ítés)ek: nesze semmi, fogd meg jól CHF hitel lakástakarékkal Mire számítsanak a devizahitelesek? Így segítene a kormány a devizahiteleseken Már idén megmenekülhetnek a hitelesek Drágák-e a lakossági hitelek Magyarországon? Átköltöztethetik a lakáshitelest egy kisebb lakásba Saját javaslatokkal állt elő az MNB a hitelesek megsegítésére A frankhiteleseknek már semmire nincs pénzük Garzonba tuszkolhatják a bukott frankhiteleseket Eddig csak zsebből végtörlesztettek Megéri-e forinthitelre váltani Kinek segíthet az eszközkezelő? Most a Bankszövetség keres megoldás a devizahiteles problémára Miből törlesztettek a végtörlesztők? Mit kínál a Bankszövetség? Változtak az Eszközkezelő feltételei Nem a bankok indítják a végrehajtási eljárásokat Húsz család költözhet Ócsára Kitolódik az árfolyamgát Újra lehet pályázni az ócsai lakóparkba Ismét bővül a Nemzeti Eszközkezelő által megvásárolható lakások köre Újabb mentőcsomag készül bedőlt hiteleseknek Kiderült, melyik bank segít bedőlt adósainak Kiderült, melyik bank segít a bedőlt adósnak (helyreigazítás) Minden harmadik jogosult lépett be eddig az árfolyamgátba Számtalan címen kaphatnak költséget a nyakukba a bajba jutottak

Fogalomtár Hiteles lapszemle Hasznos linkek Archív Bejelentkezés
Ha már regisztrált, itt tud bejelentkezni!

Elfelejtettem a jelszavam

Ha még nem regisztrált a bejelentkezéshez itt regisztrálhat!

Regisztráció
Támogatóink
2010 © MMSZ Egyesület - Minden jog fenntartva!      Impresszum     Adatvédelem     Oldaltérkép     Kapcsolat/Elérhetőségek